Ötvenkét év után is boldogan öleltük meg egymást, gyerekes örömmel üdvözöltünk minden zsibói ismerőst a református templom bejáratánál, Wesselényi Miklós szobra előtt. Sokfelől érkeztünk: Brassó, Vajdahunyad, Nagyvárad, Zilah, Nagybánya, Szatmár, Mihályfalva. Két éve találkoztunk konfirmációnk 50. évfordulóján, amikor elhatároztuk, hogy ezután kétévenként jöjjünk össze pár órára, mert jó nekünk együtt lenni.

Deák Zoltán matematikatanárunk mindig velünk van, pedig 80 felé jár, de még jól bírja magát és nagy lelkesedéssel mesél az együtt töltött évekről. A két osztály: a VII. A és a VII. B már akkor kivált a barátság és összetartozás tekintetében. Szüleik hitben nevelték őket, ezért kedves ma is számukra a templom és az iskola. Sajnos a régi iskolának nyoma sincs, de tovább él emlékeinkben. Abban az időben, mikor mi jártunk elemi iskolába, sok magyar gyermek volt, több osztályban. Ma már csak 1-1 osztály van, de ez is kihalóban.

Kovács Feri osztályfőnökünk fehér és piros szekfűcsokorral várt. Pirossal köszöntötte a három Máriát, mi többiek pedig fehér szekfűt kaptunk kedves figyelmességként a férfiaktól.

Délelőtt fél 11-kor a templomban istentisztelettel kezdődött az együttlét. A gyülekezet velünk ünnepelt. Molnár Endre tiszteletes úr, aki szintén zsibói és velünk egyidős barátunk, iskolatársunk hirdette az igét. Mint elhangzott: a templom egy ékszerdoboz, benne a hívek az ékszer. Ezek között is van értékes és értékesebb. Ilyenek vagytok ti, akik annyi év után is vágytok a templomotok után, mert sajnos sokfelé egyre kevesebb az Istenháza utáni vágyódás.

Egy perc néma csenddel emlékeztünk a 11 eltávozott osztálytársról. Imádkoztunk egy nagyon beteg, kórházban fekvő, Budapesten élő osztálytársunkért, hogy kapja vissza az egészségét. Elénekeltünk a székely- és a nemzeti himnuszt, mely még ünnepélyesebbé tette az alkalmat.

Az imateremben a helyi nőszövetség kávéval, üdítővel fogadott. Akik előző nap, szombaton érkeztek, megnézték a gyönyörű botanikus kertet a Wesselényi kastély körül. A fekvése, elrendezése, parkjai csodás látványnak bizonyultak. A közös ebédünk alatt fényképeztünk, beszélgettünk, emlékeket idéztünk fel. Mindenkinek volt mondanivalója.

Késő délután úgy váltunk el egymástól, hogy 2 év múlva, ha Isten segít, újra ugyanitt találkozunk.

 Viszontlátásra!